Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


     
   

Kicsi testben nagy lélek, avagy kiskutya a Világ Tetejéről 

    A Világ Tetején, égig érő hegyek között élt egy fehérfejű állatisten, Sako. Minden évben két utódot szült, egy szárnyast és egy szárnyatlant. Az előbbi maga kereste a táplálékát, az utóbbit szülője etetgette fészkében. Amikor egyszer különösen erős szárnyatlan csemetét nevelt fel Sako, fogta és lerepült vele a völgybe. A legenda szerint így jutottak el a lhasa apsok Tibetbe.   

    Tibet a szerzetesek és a kolostorok országa. Népe állítólag egy hegyi boszorkány és egy hím majom frigyéből származott. Legelterjedtebb vallásuk a buddhizmus egy kissé “átdolgozott” formája a lámaizmus vagy lámahit. Különleges hitvilág ez, ahol a démonok és varázslók kiválóan megférnek az állatokkal. Ez utóbbiakat szentnek és sérthetetlennek tartották. A nagy vallásalapító, Buddha (i.e. 550-485 körül) közvetlen kapcsolatban állt az oroszlánokkal, illetve az oroszlánszerű állatokkal. A “Megvilágosodott”-at állandóan “kis oroszlánok” kisérték, akik a veszély pillanatában nagyokká változtak. A lámaista hitben az ember újjászületése, a “reinkarnáció” valamilyen állat alakjában is bekövetkezhet. A kolostorokban ezért sok ilyen kicsi oroszlánszerű kutyát tartottak, mert a szerzetesek úgy gondolták, hogy az ő testükben születhetnek újjá. Később tenyésztették is ezeket a kistestű, hosszúszőrű kutyákat. Ezeket amolyan összefoglaló néven apso-ként emlegették.

    Öt eredeti tibeti fajtát ismerünk: a hatalmas termetű tibeti mastiffot, a tibeti spanielt, a shih tzut, a tibet terriert és a lhasa apsot. Professzor Hauck ásatásai szerint a legrégebbi csontlelet tibeti spánieltől származik. Nemrégiben Ausztriában, Klostermarienbergben megnyílt egy Kutyamúzeum, ahol ezeket a leleteket is meg lehet nézni.

    A lhasa apsokat “Apso Seng Kye”-ugató oroszlánkutyácska- névvel illették vagy “Seng Tru”-nak -kölyökoroszlánnak- nevezték. Ők is kolostori kutyák voltak, és mivel igen éberek és bátrak, házőrző feladatkört is betöltöttek a hatalmas tibeti mastiffok mellett. Tibet “Isten-királya” a Dalai Láma tenyésztette őket és különleges fejedelmi ajándéknak számított, ha valaki ilyent kaphatott. Miután pedig formája az oroszlánhoz hasonlított, a színének is hasonlítania kellett. Ezért a legértékesebb az úgynevezett oroszlánszín, amely egyfajta barnás-vörös. Az első külföldre kerülő példányok majdnem mind foltosak vagy feketék voltak. Az oroszlánszerű külsőt fokozza a kanok nyakán található sötét sörény.

 Európába természetesen Angliába érkezett először lhasa apso. 1901-ben egy Marjorie Wild nevű hölgy hozott Indiából ilyen kutyákat. Többször szerepelt már kiállításokon a századelején a fajta, de még csak tibet apso-ként, nem elkülönítve a shih tzutól. 1934-ben az Angol Kennel Klub jóváhagyta a lhasa apso fajtaleírását (standardjét). Nevét Tibet fővárosáról Lhászáról kapta.

    Milyen is ez az oroszlánkutyácska? A kicsinyítő jelző utal a méretére, amely mindössze 25-27 cm a vállaknál mérve. Ezt a kicsiny, de erős, izmos testet földigérő dús szőrzet takarja, a fejen hosszú hajat, bajuszt, szakállt alkotva. Értékes jegynek számítanak a fekete fülvégek valamint pofaszőrzet. Gyakorlatilag minden szőrszín megengedett: így arany, fehér, fekete, füst, particolor (kétszínű) stb. Rendkívül éber, hallása kitűnő. Semmi sem kerüli el a figyelmét. A lhasa apso kis termete ellenére a kitartó és erős fajták közé tartozik, ezt jól fejlett, kemény izomzata és tüdejének nagy kapacitása is bizonyítja. Állandóan készen áll arra, hogy nagy utakat tegyen meg. Tensing Norkay, Mount Everest kutató-hegymászó vizsgálta a fajta ellenálló képességét egy Himalája expedíció alkalmával. A résztvevő kutyák számára a túrák kevésbé voltak fárasztóak, mint a tapasztalt hegymászóknak.

A kolostorokban a hideg tibeti éghajlaton a kicsi szőrős jószágok, amolyan “ágymelegítő” szerepet is betöltöttek. Mindig emberközelben voltak, ebből eredően fajtajelleg a gazda szeretete. Teljes megelégedettség tölti el, ha valamelyik testrészét az “emberistenhez” érintheti. A családban kiválasztja magának a vezért, a többiekkel is kedvesen bánik, de érezteti a rangsort. Szintén jellemző az idegenekkel szembeni bizalmatlanság. Ha valaki nem nyeri el a tetszését, nem áll szóba vele, keresztül néz rajta. Szívesen játszik akár más kutyákkal, de egyedül is, ilyenkor kicsit “macskaszerű”, mulatságos mozdulataival.

Hosszú életű fajta, amely eddig mentes az örökletes csontfejlődési rendellenességektől. Még az idős kutyák is megőrzik jó kedélyüket. A lhasa apso öntudatos, intelligens, aki nagyon pontosan érzi, hogy kiből mit válthat ki. A kicsi kölyök szőrmeállatkaszerű, babácska, de ha nem neveljük következetesen, később nehéz lesz behajtani rajta az akaratunkat. Teljes szívével-lelkével él-hal a gazdájáért és ez ideális kapcsolat lehet helyes nevelés esetén.

      Szőrük kétrétegű: az aljszőr sűrű, gyapjúszerű, míg a hosszúszálú fedőszőr egyenes, viszonylag kemény tapintású. A szőr ápolása napi feladat, amelyet egészen korán, akár nyolc hetesen is el lehet, el kell kezdeni. Eleinte tiltakozni fog a kis állat, de később megszokja és igényli, mint újabb érintkezési formát a szeretett lénnyel. Sokakat elijeszt a kiállítási kondícióban lévő kutya földet söprő ruhája. Nem kell, hogy egy otthoni kedvenc is így szaladgáljon: a kölyökszőr levedlése után nagyon kedves formára lehet nyírni a szőrüket. Egyesek szerint így helyesebbek is. Hajukat otthoni használatban kétfelé szokták kötni, hogy ne lógjon bele mindenbe. A hosszú fejszőrzet nem befolyásolja látásukat, amely ugyan nem ér fel az agarakéval, de nem is rossz.  A kiállítási szőr bizony áldozatokat kíván mind a kutyustól, mind a gazdától, hiszen a fokozott ápoláson kívül, a hosszú fedőszőrt fel kell csavarni, lehetőleg el kell különíteni a többi társtól, mert játék közben bizony sérülhet a féltett bunda.

      Fiatal állatokkal szemben szinte azonnal védelmezőként lépnek fel. Még a határozott jellemű kan kutyák is hajlamosak a néhány hetes kölykökkel foglalkozni.

Gyerekekkel szemben a lhasák elővigyázatosak, mindkét oldal megfelelő szoktatása után kitűnően kijöhetnek egymással.

Érdekes módon más kutyákkal együtt tartva mindig a lhasa a domináns, legyen a másik akár bernáthegyi.

     Aki arra adja fejét, hogy lhasa apsoval szeretne élni, el kell fogadja azt a tényt, hogy a kicsi testben óriási lélek és önérzet lakik. Értelmes, intellektuális társ, akit ennek megfelelően kell kezelni. Nem neki való a kennelben tartás, távol a családtól, az egész napos egyedüllét, mert bár szeret aludni (lehetőleg egy párnán), de ezt legszívesebben a gazda közelében tenné! 

      Valamikor azért tenyésztették ki ezt a fajtát, hogy az emberek társa legyen, tegyük ismét azzá.

      Pintér Ágnes ezüstkoszorús mestertenyésztő (El Tamerlan kennel)